Saját poklomban
MUSIC
CHALLENGE
Előadó:
Queen
Dal:
Bohemian Rhapsody
Műfaj:
slice of life, enyhe angst, novella
Szereplők:
Taemin, Jongin, Moonbin, Hoseok, Jungkook, Ten
Korhatár:
14
Figyelmeztetés:
-
Hurok, áthúz, megköt.
A nyakkendőmön hatalmas csomó
éktelenkedett. Satnya kis göb, csálé és egyáltalán nem nyakkendőhöz illő módon
ráncosodott a nyakam tövében. A ronda kék anyag a falhoz csapódott, s halk
csattanással megtörte a szobában uralkodó mély csöndet. Az ágy öreg rugói
nyöszörögtek, ahogy levetettem magam az undok kifeküdt matracra. A plafon
tegnap óta semmit sem változott, ugyanolyan unottan ásított rám börtönömben,
mint az elmúlt száznyolcvanhét napban. A percek kínzó lassúsággal sétáltak el
mellettem, de eszük ágában sem volt magukkal vinni dühömet, félelmeimet s
kétségbeesésemet, amelyek hálóikkal körbeszőtték testem, s lelkem foszlányaiba
marva tépték le a húst a csontjaimról.
Sokszor hunytam le szemem, és azt
bizonygattam magamnak: Ez nem a valóság. Ez egy álom, és ha felébredek, a táncterem
padlójának meleg érintése fogad majd, s lágy zene simítja meg fáradt testem. De mindig ugyanarra ébredtem. Fehér szoba, fehér plafon és a fertőtlenítő émelyítő szaga.
A kilincs lenyomódott, az ajtó
kitárult, és Jongin mosolygós arcán egyszeriben csodálkozás és hitetlenség
terült el.
- Mi az, elfáradtál? – Körbe
tekintett, és szeme megakadt a gyűrött anyagkupacon a földön. - Mit ártott
neked a nyakkendőm?! - kérdezte bujkáló kuncogással a hangjában.
- Semmit. Csak nem tudom megkötni
azt a szart. – Jongin szemöldöke még magasabbra szökött, így úgy döntöttem, hasznosabb,
ha a plafont bámulom újra. Jongin felvette a kék selyemdarabot a földről, majd
mellém ült, olyan nagy erővel, hogy azt hittem, leesek az ágyról.
- És ezért bosszút álltál
szerencsétlenen. Meglehetősen érett viselkedés, Taemin. Mondjuk, és ez tényleg
csak egy költői gondolat, megkérhetted volna a szobatársadat, aki tudomásom
szerint elég jó képességű ahhoz, hogy megkössön egy nyakkendőt. Ráadásul, nem
is egy ismeretlen, sehonnai nyakkendőt, hanem a sajátját. - Szemem összehúzva a
leglenézőbb arcomat próbáltam magamra ölteni.
- Utálom, amikor gúnyolódsz. - Sértődötten
a fal felé fordultam, és vártam további gunyoros megjegyzéseit.
- Nagyon szívesen ápolgatnám
összetört lelkedet, amit széttiport egy selyemdarab, de most nincs időnk erre.
Szóval kapard össze magad, Moonbinnak nagyobb szüksége van rád, mint az
önsajnálatodnak. – Forró tenyere végigsiklott a hátamon, majd keményen
megragadta vállamat és a hátamra fordított. Csokoládébarna szemeiből csakúgy sütött a hitetlenkedés, mely mögött
még mindig ott bujkált a hihetetlen jókedv, amit annyira szerettem benne.
- Most! Gyerünk, Taemin ne akard,
hogy kirugdossalak az ágyból!
- Megyek már! – förmedtem rá,
majd nemes egyszerűséggel lelöktem az ágyról. Nagy csattanással földet érve
csend lett. Pár másodpercig csak vártam, de semmi. Se egy szitokszó, se egy
morranás. Idegesen feltápászkodtam rozoga ágyamról, hogy megnézzem, nem történt-e
valami baja. Ott feküdt kiterülve a hideg padlón, akár egy elgázolt béka,
eltakart arccal rángatózott.
- Jongin! Ne haragudj, nagyon
megütötted magad?!
Mélyről feltörő kacagása
betöltötte a hideg szobát. Hasát fogva vinnyogott, akár egy megsebzett állat.
- Ha látnád, milyen képet vágsz!
- Marha vicces! – Megragadtam a
kezét, és felrántottam a földről. – Menjünk!
A folyosó elnéptelenedve ásított
a délutánba. Az ötvennyolcas szobához érve Jongin megállt, és nagy levegőt
vett. Komoly arckifejezést erőltetett magára, majd benyomta az ajtót. A kis
szoba szinte zsúfolt volt a sok embertől. Hoseok a sarokban ücsörgött a földön,
és rendkívül nagy érdeklődéssel lapozgatta Moonbin egyik képregényét, aki az
ágyán ült belefúrva fejét Jungkook nyakába. Ten fejcsóválva nézte a groteszk
pózban ülő párost a szomszéd ágyról.
- Végre! – kiáltott fel a szinte
bekebelezett Jungkook.
Jongin szája féloldalas mosolyra
húzódott, és lezserül az ajtófélfának támaszkodott. Megköszörülte a torkát, és
gondolkodón elkezdte dörzsölgetni az állát.
– Hmm… Fiúk, később is
visszajöhetünk. Gyere, Taemin, úgy látom, ők jól elvannak ketten. – És elkezdte
becsukni az ajtót.
– Ne! - Jungkook keserves
felkiáltása után egy nagy puffanás hangzott, majd egy kéz visszarántotta az
ajtót. Jungkook világokat elpusztító tekintettel meredt ránk. – Taemin itt
marad! Te meg mehetsz a francba! – Majdnem fellökve gúnyos mosolyú barátomat
erősen megszorította a kezem, és becibált a szobába. Moonbin leesett az ágyról,
és most ott kuporgott a padlón, akár egy szárnyaszegett apró madár, kinek nehéz
tele volt, s csontsoványra fogyott.
- Úgy látom, ma mindenki padlót
fog, ha Taemin a közelben van - kacarászott Jongin, és levetette magát Ten
mellé, aki még mindig vihogott a szellemes beszóláson.
Felsegítettem a földről a kis
madarat, fahéjszín szeme csillogott a könnytől. - Olyan ártatlan képet tudott
mindig vágni, hogy az ember akaratlanul is megsajnálta, és megfeledkezett az
összes gondjáról. Megszorítottam puha kezét, és egy mosolyt erőltettem magamra.
- Mi történt?
- Elvesztette a balettcipelőjét,
és a gonosz mostoha nem akarja kiengedni a toronyból – válaszolta Hoseok unott
hangon, le sem véve tekintetét az újságról.
- Humorodnál vagy ma. Nah, de
tényleg, mi a fene bajod van?! Jongin kirángatott a szobámból azzal, hogy
valami atomkatasztrófa szintű dolog történt, te meg egy mukkot nem szólsz.
Moonbin sápadt arcán legurult egy
apró fénylő könnycsepp. Kezét a nyakam köré fonta, és beleszipogott a vállamba.
- Nos, valaki elmondaná, mi a
fene van, vagy így maradunk az idők végezetéig?! - Most már kezdett
elhatalmasodni rajtam a düh, öt ekkora idiótát. Jobb dolgom is van annál, hogy
a gúnyos megjegyzéseiket hallgassam, vagy taknyot törölgessek a nyakamról.
Jungkook közelebb merészkedett az
ágyhoz, összekócolt haját próbálta rendbe szedni, miközben motyogott valamit.
- Ömm… az ő családja nem jön el. Nem
lehet ott a mai családi napon. – Esetlenül leült az ágy szélére, tisztes
távolságot tartva a szipogó Moonbintól.
A legtöbbünk, ha tehetné, el sem
menne a mai vacsorára. Egyetlen porcikám sem kívánta, hogy szembenézzek azokkal,
akik a legjobban megvetnek ezen a világon, magamon kívül. Nem voltam kíváncsi apám
lefitymáló arckifejezésére, sem fejcsóválásaira. Vagy anyámmal folytatott
veszekedésükre, amiben bizonygatja, ha ő döntött volna, be se tehettem volna a
lábam a balett-terem tükrös falai közé. Mélyet sóhajtottam, a fertőtlenítő
csípős szaga marta a torkom.
- Jaj, Moonbin! - csóváltam meg a
fejem. - Sajnálom. Hidd el, ha tehetnénk, mi sem mennénk el. – Jelentőségteljesen
körbe néztem, minden egybegyűltnek jelezve, hogy most kéne helyeselni.
- Ja – mondta először Hoseok, és
most először nézett fel a képregényből, mióta bejöttem a szobába. - Amúgy, hogy
tudsz ilyen szemetet olvasni? Ebben nincs semmi, csak értelmetlen harc meg fura
pizsamás pasik izmos felsőtesttel. Látom, te ezt szereted.
- Kár, hogy nem vagy pizsamában,
Taemin. – Moonbin felemelte fejét a vállamról, és könnyáztatta arcán elterült
egy kedves kis mosoly. – Erre még az örök cinikus Hoseok is mosolyogva csóválta
fejét.
- Nah jó, le lehet szállni rólam!
– nevettem, és eltoltam magamtól a kis fiókát.
- Nagy ölelés - kiáltotta el magát
Jongin, és már vetődött az ágy felé.
***
A kert színes szalagokba és vörös
lampionokba öltözött. Temérdek sok kerek asztal állt rendezetlenül a hatalmas
pázsiton. A székeken rokonok és barátok ültek, nevetgélve, sírva, örülve. Családomat
kerestem tekintetemmel, az ing gallérja szúrta a nyakam, és a kényelmetlen
nadrágomban feszengve pásztáztam a lemenő nap fényében az asztalokat. Egy
halvány remény élt bennem, talán el sem jöttek. Talán nem kell látnom őket,
talán elbújhatok még véget nem ér az este.
Intettem Tennnek, aki a
családjának büszkélkedett, hogy ő bizony az elmúlt félévben felszedett három
kilót, és ha így halad, talán jövőre ő már nem lesz ennek a börtönnek a rabja. Irigykedve
néztem körül, megannyi család megannyi öröm. A kertet meghittség lágy
aranyfellege lengte körül. És én? Mi lesz, ha kikerülök egyszer innen? Mihez
kezdek? A gondolattól a szőr felállt a karomon, és az ezerszer olvasott levél
zakóm belső zsebét újra mázsás súlyként húzta le. Nem, nem gondolok a jövőre.
Már mindegy, mi lesz, az életem már sosem zökkenhet vissza a megszokott
kerékvágásba. Ez itt az én jövőm és a jelenem.
Anyám integetése visszarántott a
borús valóságba. Meleg mosolya szétterült arcán, ráncai kisimultak, azonnal hatalmas
szívmelengető ölelésébe zárt. Az illata olyan volt, mint mindig, a kellemes
vanília aroma felmelegítette szívemet.
- Drága kisfiam, úgy hiányoztál!
– zokogta bele a nyakamba. Úgy látszik, ma mindenki az én vállamon akar sírni.
Gyengéden megszorítottam törékeny alakját.
- Te is nekem, anya. Jó, hogy
eljöttél. - A hazugság marta a torkom.
- Hadd nézzelek! – Eltolt magától,
és jó alaposan végigmért, miközben szemeit törölgette. – Nagyon elegáns vagy,
és hogy megnőtt a hajad is! Nem kéne kicsit levágatni? Vagy itt nincsenek fodrászok?!
Ha tudtam volna, hozok egy ollót, és én magam nyírlak meg. – Akaratlanul is
beletúrtam igencsak hosszú frizurámba, és elmosolyodtam. Olyan rég láttam azt a
kis ráncot a szeme között, ami mindig csak akkor jött elő, ha bosszankodott
valamin. Kellemes melegség futott végig feszült tagjaimon, egy pillanatra
otthon éreztem magam. – Nah jólvan, gyere, üljünk le! Mesélj, milyen itt az
élet? Nagyon szép ez a hely, és a kert valami bámulatos! – Leültem az
asztalhoz, ami hirtelen furcsán üresnek tűnt. Addig észre sem vettem, hogy csak
anyámat látom, de a többiek nincsenek itt.
- Anya, apa és Csihjong hol vannak?
– Anyám fekete szemébe kétségbeesés ült. Mintha váratlanul érte volna a kérdés.
- Ők most nem tudtak eljönni.
Apádat sajnos benntartották a munkahelyén, Csihjon meg nagyon készül a fellépésére.
Tudod, beválogatták a Giselle-be, csak háttértáncos lesz, de ez nagy szó.
Hiszen az Állami Balettintézet előadása lesz, ha ott felfedezik, a határ a
csillagos ég. Emlékszem, mintha csak tegnap lett volna, hogy a színpadon
álltál, a fényes deszkákon, és csak bámultam az én kisfiam…- Anyám szavai
felhorzsolták szívem azon részét, hol a régmúlt emlékeit őriztem. Kerek fekete
cseppek hullottak a sebből, és megmérgezték amúgy is szennyes véremet. -
Taemin! – sikkantott fel anyám valahol a távolban. Nem néztem hátra, csak
mentem, a kert fényei elmosódtak körülöttem, csak menekülni akartam minden elől.
Anyám elől, a bűntudat elől, a betegség elől. Hevesen vert szívem, pumpálta
immár fekete vérem.
A mosdó megfakult padlója
lehűtötte verejtékben izzó testem. A mélykék hideg szívem mélyéig hatolt, s
vártam, mikor pusztul már bele szilaj lüktetésébe. De kitartó volt s erős,
lassult, de nem tágított, nem kaphattam meg tőle azt, amire úgy vágytam: felhőn
ülve nézni egy hattyú gyönyörű táncát.
A zsebemből előkapartam az
összegyűrt papírlapot, mely kettévágta az életem. A Balettintézet címere kövéren pöffeszkedett az elmosódott tintától
mocskos papírlapon. Minden szavát kívülről tudtam már, nem kelletek betűk,
miket elolvashatnék. A kínzó szavak billogot égettek lelkembe, s egy részemet
örökre a pokol valamelyik elhagyatott forró zugába száműzték, hogy ott járja el
utolszor a halál táncát.
„…nem áll módunkban visszavenni
önt az elkövetkező években. Úgy gondoljuk, önnek most csak a gyógyulására
szabad koncentrálnia. Javasoljuk továbbá, hogy törékeny egészségét figyelembe
vége más szinteken folytassa tanulmányait…”
Meleg, sós cseppek gördültek
végig csontos arcomon, a gyomrom görcsben rángatózott. Átadtam magam Neki,
s a wc kagylóba bámulva megszabadultam mindentől, mely eddig nyomasztott.
A hideg víz visszasodort a
tudattalanság pereméről a valóságba. Próbáltam összekaparni magam, befoltozni a
gátat, mely pár perce átszakadt, és a jeges, sós áramlat elmosott mindent, min
eddig dolgoztam. Nagy levegőt vettem, s mintha az elmúlt percek meg sem történtek
volna, visszamentem az asztalhoz.
Anyám kirohanásom után, nem sokat
beszélt. Sosem tudta kezelni ingadozó lelkiállapotomat. Csöndesen
elfogyasztottuk a vacsorát. Ahogy az este a végéhez közeledett, kellemetlen
üresség telepedet meg a fák között. A szél felerősödött, s elszálltak a
viszontlátás örömei, és a búcsú hideg szürke ködként gomolygott az asztalok
között.
- Vigyázz magadra! Amint tudok,
telefonálok, és ne feledd, a legfontosabb most, hogy meggyógyulj! Ne foglalkozz
semmi mással bogaram! – Anyám csókot lehelt homlokomra, és eltűnt a fekete
éjszakában.
Az intézet folyosója most megtelt
kellemes zsongással s nevettessél. Elindultam a szobám felé.
- Hé, Taemin! Nem jössz játszani?
Moonbin azt mondta, mindenkit lever thuhóban. – Jungkook kaján vigyora
betelítette a helyiséget.
- Nem, bocs srácok, nagyon
elfáradtam, pedig megnéztem volna, hogy alázzátok le a kölyköt. – Széles
mosolyt erőltettem az arcomra. A hátam mögött még hallottam, ahogy Moonbin épp
az anyukámat szidta. A folyosó végéhez közeledve valaki megragadta a karom.
Jongin aggódón pillantott végig arcomon, titkaim után kutatva.
- Minden rendben?
- Persze – mosolyogtam ismét,
habár Jonginnak felesleges volt hazudnom. Túl jól ismert.
- Rendben, ha egyedül akarsz
lenni, megértem. Nem maradok sokáig. – Azzal el is futott az ellenkező irányba.
Fehér szoba, fehér plafon. Megint
itt vagyok. Az árnyékok körbevesznek, s nem tudom, hova bújhatnék előlük. Kezem
izzad terhétől. Az út előttem van, de nem tudom merre induljak.
A fehér pirulákat szorongatva
lehunyom a szemem.
Szia!
VálaszTörlésHűha, hát ilyen történetre nem számítottam, az egyszer biztos.
Tetszett, ahogy a tagoltad. Sehol nem akasztott meg, sehol nem éreztem, hogy "hát, ezt máshogy csináltam volna", mellette pedig jó volt a helyesírásod, és még a párbeszédek is tetszettek, pedig azokkal nekem nehéz megfelelni xD
A szereplőket is eltaláltad, szerintem meglehetősen életszagúak voltak. Tetszettek Taemin belső monológjai, Jongin szerepe, még Moonbin karaktere is szerethető volt. Itt viszont már muszáj vagyok megemlíteni néhány kis negatívumot is, ugyanis szerintem egy kicsit túl sok lett a karakter. Volt egy csomó név, akiknek egy-egy mondatnyi szerepe volt csupán, így véleményem szerint őket nevesíteni is felesleges volt, ráadásul a történethez sem tettek hozzá semmit (ilyen volt pédául Hoseok). A másik, amit meg akartam említeni, az az, hogy mindenkinek angol átírással írtad le a nevét (pl Dzsongin helyett Jongin), Csihjonnál viszont már magyar átírást használtál, amit nem igazán tudtam hova tenni.
Ezt a két apróságot leszámítva nekem összességében nagyon tetszett, és remélem, hogy sok hasonlót olvashatok még tőled!^^
Sok sikert a továbbiakhoz!
Várom a következő írásaid!^^
Pakkson~
Szia!
TörlésElőször is ne haragudj, hogy csak most válaszolok a hozzászólásodra, de sajnos semmire sincs időm mostanában.
Örülök neki, hogy tetszettek a párbeszédeim, nekem is elég nehéz megfelelni párbeszéd ügyileg. A karakterekben igazad van, sok lett. A miliő kedvéért tettem bele őket, igaz több szerepük is lehetett volna :D
Köszönöm, észre se vettem, hogy nem jó az átírás, mert nem igazán mozgok otthonosan női nevekben, így fejvesztve keresgéltem valami női nevet és őt találtam :D
Nagyon hálás vagyok, hogy írtál nekem !
J.T. Wolfe
Hú!
VálaszTörlésTele van a fejem gondolatokkal, kicsit lehet zavaros lesz a kommetnem, de igyekszem megfogalmzni a benyomásaimat.
Amikor elkezdtem olvasni, először azt hittem, hogy ténylegesen egy börtön a helyszínünk, majd inkább kórházra tudtam gondolni aztán egy kollégiumra.. míg végül egy intézet, amelyet nem fedtél fel. Nem említetted, hogy miért vannak ott, csupán utaltál néhány elejtett morzsával, így arra tudtam kilyukadni, hogy olyan intézet lehet, ahol evészavaros embereket kezelnek anorexiával és egyébb ezzel kapcsolatos betegséggel. Nem rég olvastam egy cikket egy északabbra levő ország intézetéről, ahol ilyen betegeket kezelnek, megdöbbentő volt, min mennek keresztül nap, mint nap. Nem vagyok benne biztos, hogy itt is ez volt a helyszín, de nagyon ilyen érzésem volt.
Taemin érzései teljesen átjöttek, szépen megfogalmaztad, főleg azzal, hogy látja a könyezetét, milyen neki ott lenni, ahol van. A többi szereplő is remekül paszolt a történetedhez, tetszett, hogy a belső kis baráti körük színesítette az összhangulatot, mintha egy kis oázis lennének a szennyezett óceán közepén, ami jelen esetben az intézetbeli életük. Törődnek és figyelnek, próbálnak segíteni, ha valami baj van, egyben feltöltődés és örömforrásai is egymásnak a barátságuk. Különösen a Jongin-Taemin páros.
Csak remélni merem, hogy Taemin nem brutális őrültságet csinált a végén, nem tudom miféle pirulák voltak azok, de dobod el! Semmi sem ér annyit. Külön fájdalmas volt olvasni, hogy eltanácsolták a balettintézetből, belegondolni is szörnyű, mekkora csapást tud okozni egy ember életében ha elveszíti azt, amiben igazán önmaga lehet, örömét leli és végtelenül tehetséges is. Néhány hülye indok miatt. Az egészég az első, ebben egyet értek. De a továbbiakban is így lemondani róla, hát végtelenül elszomorító és feflháborító. S ez a mai napig jelen van a világban. Nagyon életszagú az egész novellád, regényeket lehetne írni az összes témáról, amit felvetettél vagy valamilyen formában megjelent benne.
Elgondolkodtató volt, köszönöm, hogy olvashattam, a gondolataim még mindig körülötte forognak. Nagyon tetszett! ^^
Szia!
TörlésÖrülök neki, hogy elgondolkodtatott, végül is azt hiszem ezért érdemes írni. Minden írásomban sokszor előfordul, hogy nem derül ki minden a történet elején, vagy csak utalok valamire, amit sosem fogok konkrétan leírni. Szeretem, ha ez valami érzelmet vált ki az olvasómból, és örülök, hogy nálad ez bevált.
Igen, én is úgy érzem, hogy ez a téma elég fontos, és többet kéne a függöny mögé bepillantani. Mert az idolok élete nem hiszem, hogy olyan boldog mint amit mutatnak belőle.
Nagyon szépen köszönöm a kedves kommentedet, és hogy időt szántál rám :)
J.T. Wolfe
Szia!
VálaszTörlésHű. Na, szóval.
Eleinte én sem tudtam, hogy hol is vagyunk pontosan, bár lehet, hogy csak az én felfogásom lassú. Először egy koleszra gondoltam, utána kórházra, majd mikor elkezdted körbeírni, hogy ki mennyire csont sovány, ott már sejtettem, hogy ez valami intézet lehet, ahol a testképzavarral / evészavarral foglalkoznak.
Megkedveltetted velem a karaktereket, mindegyikük szerethető volt és kimondottan örültem, amikor viccelődtek, adva egy kis humort az amúgy keserves mindennapjaikhoz.
Jól leírtad Taemin vívódásait, teljesen átjött és az azért sokat elmondott, hogy mennyire nem akart haza menni.
Én is csak remélni tudom, hogy nem csinált semmi őrültséget a végén. :( No, please, Taemin :(
Köszönöm, hogy olvashattam, kíváncsian várom a következő írásod! ^^
Szia!
TörlésIgen, az én sajátosságom, hogy nagyon sejtelmesen írok, és nem szeretek mindent az olvasó szájába rágni. Szeretem, ha elgondolkodtat valakit az írásom. Köszönöm, hogy időt szántál arra, hogy elolvastad. Remélem nem rettentettelek el az irományaim olvasásától. Köszönöm a kedves kommentedet.
J.T. Wolfe
Szia!
VálaszTörlésTetszett, hogy a történet elején több helyre is elvittél minket, és hogy gondolkodni kellett, hogy hol is vagyunk, börtönben, kórházban, vagy mégis hol. Nekem nagyon tetszett, hogy végül egy evészavarral foglalkozó intézetben kötöttünk ki, főleg hogy az idolok nagy részének van szerintem ezzel problémája, úgyhogy én ennek a helyszínne örültem. Ráadásul egyedi volt.
Az egész one shot alatt nem tudtam, hogy merre halad a történet, és igazából nem haladt semerre, de ez kifejezetten tetszik, mert ezzel nagyon jól átérzem Taemin helyzetét. Hogy mekkora körforgás az élete, és hogy A-ból A-ba jut vissza, mint ez a történet is. Nagyon ötletes. Fogadni mernék rá, hogy Taemin nem lett öngyilkos, szimplán csak így tud pihenni. Remélem ezt te is így gondolod :D
"- Úgy látom, ma mindenki padlót fog, ha Taemin a közelben van." itt rendesen felnevettem. A rész, ahol Jongin nagy ölelést akart az annyira Jongin macis pillanat volt, imádtam!
Egy két hiba, amit észrevettem: "figyelembe vége", vége helyett a véve szócskára gondoltál te, szerintem. "üresség telepedet meg a fák között" itt a telepedett ugye két t. Ezen felül nekem ködös maradt, hogy Taemin szereti-e/jó apcsolatot ápol-e az édesanyjával. Az elején azt hittem nem, mert nem akar velük találkozni, aztan azt hittem igen, amikor az ölelésről és az illatáról írtál, de aztán megint írtad, hogy hazudik arról, hogy örül, hogy eljött stb. Kicsit kusza volt nekem, ahogy az ezt követő rész is, ahol elrohan, először nem tudtam mi történik.
Nagyon tetszett, hogy annak ellenére, hogy sok karakter volt benne mégis mindenkiből kaptunk egy kis egyéniséget. Igaz, hogy sokukat ki lehetett volna hagyni, de szerintem ezzel jól érzékeltetted a kis közösségük, és azt hogy milyen is valahol élni, ahol fiatal srácok vannak, mintha egy koli lenne.
Tetszett a történeted, az egyedisége, és ez a kiindulásba fulladó befejezés. A szereplő választásod is imádtam, mármint na, Taemin és Jongin? Ezzel már az elején megvettél xD
Köszönöm, hogy olvashattam és várom a következőt!
Szia^^
VálaszTörlésNekem leginkább a párbeszédek könnyed humorossága tetszett. Már az elején éreztem, hogy ez jó lesz, amikor Jongin megérkezett, és a nyakkendőről kezdtek vitatkoztak. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy Taemin és Jongin*.*
Tetszett az elgázolt békás meg a kismadaras hasonlat, és főleg az, ahogy beszélgettek mind egymással, cukkolták egymást. Mert akármilyen rossz helyen is vagy, akármilyen rosszak a körülmények, mindent jobbá tud tenni, ha vannak, akik melletted állnak, akik egy kis boldogság-féleséget csempésznek a fájdalmas mindennapokba. Szeretem azokat a történeteket, ahol az összetartozáson van a hangsúly, és kiéreztem a novelládból ezt a feelinget:-)
Nagyon együtt tudtam érezni Taeminnel, amikor abban reménykedett, nem megy el a családja. Bizony nekem is volt már olyan, hogy nem szerettem volna végighallgatni a szülők „okoskodását”, és inkább maradtam volna magamban, hogy a saját gondolataimba merülve vészelhessem át a nehéz időszakot. Annyira tipikus volt, hogy az anyukája először abba kötött bele, hogy megnőtt a haja, amikor annál százszor nagyobb gondja is volt Taeminnek, de hát az anyák már egy ilyen apró dolgon is képesek fennakadni.
Az is elég meggondolatlan volt az anyukától, hogy büszkén közölte, Csihjong tulajdonképpen elérte azt, amit Taemin nem. Persze nyilván örült a másik gyereke sikerének, de nagyon nem szabadott volna ezt úgymond Taemin orra alá dörgölni. Maximálisan érthető volt szegény reakciója.
„A mosdó megfakult padlója lehűtötte verejtékben izzó testem. A mélykék hideg szívem mélyéig hatolt, s vártam, mikor pusztul már bele szilaj lüktetésébe. De kitartó volt s erős, lassult, de nem tágított, nem kaphattam meg tőle azt, amire úgy vágytam: felhőn ülve nézni egy hattyú gyönyörű táncát.” Ez a rész nagyon az elevenembe talált.
Szörnyű, hogy még mindig nála van az az elutasító levél. Én biztosan darabokra szaggattam volna, amint először elolvastam volna, mert így akárhányszor újraolvassa, mindig feltépődnek benne amúgy is beforratlan sebei. Ettől persze még drámaibb lett az egész, úgyhogy kellett ez az elem bele, csak jó lenne, ha azért egyszer majd megszabadulna tőle. Valamilyen szinten talán megkönnyebbülést jelentene számára.
Tetszett, hogy Jongin legjobb barát révén rögtön észlelte, hogy Taemin nincs jól, mégsem maradt a nyakán, nem piszkálta, mert azt is tudta, hogy egyedüllétre van szüksége, és ezt tiszteletben tartotta.
A vége nekem kicsit elsietett lett. Mármint épp elkezdődött a bekezdés, aztán már az egésznek vége volt, én meg csak néztem, hogy most mi van? Valahogy én is inkább azt érzem, hogy nem öngyilkos akart lenni, csak nyugtatót / altatót vett be, hogy egy kicsit elmenekülhessen az álmok birodalmába, legalábbis nagyon remélem! Azért majd ha lehet, írd meg válaszban, hogy te mire gondoltál, mert igazán érdekelne:-)
A fogalmazásod is teljesen rendben volt, néhány elíráson kívül nincs, amit negatívumként tudnék felhozni. Összességében nagyon tetszett! Jó volt a témaválasztás, a karakterek, a történetalakulása…
Örülök, hogy csatlakoztál kis csapatunkhoz, és várom a következő írásodat!^^
Szia!
VálaszTörlésTyű, már amikor a szereplőiden végigsiklott a tekintetem, akkor láttam hogy a legkirályabb táncosok vannak terítéken, és olvasás közben is arra gondoltam, hogy ezt tudatosan tetted, mert a szavaidból ítélve mindenkinek gyökeresen köze volt a tánchoz, nem csak Taeminnek.
Köszönöm neked, hogy a kis szívem csücskére esett a választásod, személyes véleményem szerint ő Dél-Korea táncosa, és amúgy nem is tudnék olyan nevet mondani a világ bármely pontjáról, aki jobb lenne Tőle. Lehet elfogult shawol lelkem van, de na... azért Taemin is abszolút bebizonyítja, hogy miért gondolom így.
Ami nekem egy picit negatív volt, az a nevek feleslegesen sokszor említése. Nem volt olyan hosszú az írásod, így néhány helyen elbírta volna, ha nem említed annyiszor őket névileg. Mert valahol az egymást követő két mondatban jön ugyanaz.
"- Semmit. Csak nem tudom megkötni azt a szart. – Jongin szemöldöke még magasabbra szökött, így úgy döntöttem, hasznosabb, ha a plafont bámulom újra. Jongin felvette a kék selyemdarabot a..."
"– Ne! - Jungkook keserves felkiáltása után egy nagy puffanás hangzott, majd egy kéz visszarántotta az ajtót. Jungkook világokat elpusztító tekintettel meredt ránk."
Egyébként talán ilyen témában még sosem olvastam, és nagyon megleptél vele; kreatív ötlet volt ez az intézet, a betegség. Sokkal életszagúbb volt ez az írás, és ezt úgy általánosságban is el tudom képzelni a való életben, ami mélyen elszomorít. Belegondolni is rossz, hogy valakinek a konkrét álmáról kell lemondania egy betegség miatt. És ezt nagyon jól szemléltetted Taeminen keresztül, meg hát a súlya mindenkinek kényes téma lehet, nekem is az csak pont a másik végletével.
Nagyon tetszett, hogy a barátságra fektetted a hangsúlyt. Én alapból is nagyon szeretem Taemin és Jongin barátságát, és ez a novelládon is érezhető volt. Néha pedig ez a fajta szeretet sokkal erősebb, mint a szerelem.
Tetszett a fogalmazásod is, kellően használtad a jelzőket, pont odatetted, ahol szükség volt rá, így néhány szóra nagyobb hangsúly került; mint például a mély csönd, kínzó lassúság, émelyítő szag és még sorolhatnám. Számomra ezek fontosak, ha olvasok, és nálad olyan volt mintha zsigerből jönne, nem éreztem hogy megerőltetnéd magad. Így sokkal nagyívűbb volt, választékosabb és nem éreztem azt, hogy ennél kellene több.
Viszont! Volt benne még egy zavaró tényező, ez pedig a "nah" szócska volt a párbeszédekben. Valószínűleg mondatszónak akartad ezt, hogy na, legyen valami, de így hogy többször előfordult benne én nem tudtam elsiklani efelett. Megnéztem mi a jelentése, és azonfelül hogy német szó, egy másik oldalra átmenve "közeli, szomszédos" a jelentése XD Jó, lehet ez már csak az én szőrszálhasogató énemnek volt zavaró, nem tudom. Mindenesetre legalább ennek is utána néztem, mert érdekelt. De ez szerintem még mindig jobb, mintha helyesírási hiba lett volna benne, mert értettem hogy mit akarsz elérni vele, meg hát lehet ez csak nekem tűnt fel.
Összességében tetszett, remélem nem bántottalak meg a meglátásaimmal, csak úgy éreztem szükségét, hogy ezt meg kell veled osztanom, mert lényegében nem hiba, csak az én észrevételem.
Köszönöm szépen hogy megírtad, izgatottan várom a következő körös oneshotod!^^
Szia! :D
VálaszTörlésHűha! :D Imádtam a leírásaidat! *.* Minden életrekelt, láttam magam előtt, éreztem minden porcikámmal. Magával ragadott a történeted, nagyon köszönöm az élményt! ♡
Szeretem az ilyen "gondolkodós" írásokat, amiben nincs minden egzaktan megadva, inkább sejtetnek dolgokat, ráhagyják az olvasóra. Ezáltal még inkább vitt magával az egész.
Zseniálisak a párbeszédeid! Taníts, mester! Annyira gördülékenyen tudtam olvasni és követni az egészet, semmi nem zökkentett ki.
Jongin karaktere tetszett a leginkább. Valamint az, hogy milyen szépen kijött a kapcsolatuk, nem csak kettejüknek, hanem minden szereplőnek. Egy borzalmas dolog hozta őket össze, de érzéseim szerint egész jó barátok lettek és segítik egymást is.
Nem tudom, mit írhatnék még, mert előttem már a többiek mindent elmondtak. Ez az átka, ha mindig az utolsó vagy az olvasásban... ><"
Köszönöm az élményt, az érdekes és nem túl vidám téma ellenére is felpezsdített az írásod. Nagyon várom a további alkotásaidat! ♡
KD
Szia!
VálaszTörlésElőször is nagyon tetszett az alaptörténet, nem igazán olvastam még ehhez hasonló sztorit, sőt filmekben is igen ritkán jelenik meg. Az igazat megvallva egészen kényes téma ez, de te jól megoldottad, hogy sehol se tűnjön erőltetettnek, nem estél túlzásokba a "betegséggel" kapcsolatban.
Könnyen olvasható volt az írásod, sehol sem akadtam meg, minden tiszta és érthető volt, ezek mellett pedig szépek voltak a hasonlatok és a jelzős szerkezetek. A jelzőknél néhány helyen érszevettem, hogy elfelejtettél vesszőt használni, de ez egy egészen kicsi hiba. Valamint volt egy bizonyos szó, az "utolszor" ami picit furá hatott a szövegben, mivel elvileg ez egy régies kifejezés, ezért nem egészen illett a szövegkörnyezetbe, de ez is csak egy apróság.
A történet vége elég baljós hangulatú, meg is ijedtem, hogy vajon azok csak az esti szokásos győgyszerek, vagy sokkal több a kelleténél, amivel akár véget is vethetne a "szenvedésének". Sajnáltam szegényt, hiszen az állapota koránt sem egyszerű, vagy könnyű dolog, rengeteget szenvednek a hasonló helyzetben levő fiatalok (sőt bármilyen korcsoport), ráadásul amíg a testvére sikereket ér el a balettben, őt pont ezen a területen utasították vissza, ami csak tovább nehezíti a szituációt.
Összességében ez egy meglepően jó olvasmány volt (ezt azért írom így, mert a történet első részében fogalmam sem volt, hogy mire számítsak, mi fog ebből kisűlni), a hibáid elenyészőek, de a fogalmazásod pedig rettentően jó. Csak így tovább! Kiváncsian várom a következő novelládat!
Szia!
VálaszTörlésUgyebár én már olvastam ezt a történetet mielőtt kiposztoltad, és ahogy akkor most is azt tudom elmondani, hogy nagyon tetszett. Bár én abban a szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy tudom, hogy mit akartál még beleírni, ami időhiányában már nem fért bele. Talán pont emiatt éreztem én a végét picit elsietettnek, mert tudtam, hogy miket kellett most kihagyni. Tudom, hogy te sosem vagy elégedett az írásaiddal, de szerintem ez egy nagyon jól sikerült történet lett. Elgondolkodtató témát dolgoztál fel, ügyesen felvázoltad a fiúk helyzetét, így én, olvasó is könnyen át tudtam élni az ő mindennapjaikat, harcaikat olyan alapvető dolgokkal, amikre mi nem is gondolnánk, hogy problémát okozhatnak valakinek.
Nagyon tetszett, hogy árnyaltan tártad elénk a dolgokat és nem vált szájbarágóssá.
A fogalmazásmódodat imádom, annyira egyedi, hogy ezerből is felismerném.
Sokat tudnék még írni, de szerintem személyesen már átbeszéltük a dolgokat elég alaposan, így most csak ezt a rövidke hozzászólást hagyom itt neked.
Köszönöm szépen, hogy olvashattam, és hogy csatlakoztál hozzánk! :)
HH.
Szia!
VálaszTörlésNagy sokára eljutottam hozzád :D
Gördülékenyen fogalmaztál, csak úgy vette az olvasót és tetszett, hogy mertél hasonlatokkal érni, de pont annyival, amivel nem estél át a ló túl oldalára. Tetszett a humor is, mely - ha a témát nézzük - fanyarnak tűnt, olyan fajta, amely keserédes mosolyt csal az ember arcára.
Sajnos nem jöttem rá, hogy mi is ez a hely, ahol vannak pontosan, miért is került oda a főszereplő, csak sejtetted, de vártam volna, hogy legalább egy mondatban megsúgod ezt az apró- számomra fontos részletet. Szerintem sokkal hatásosabb lett volna, ha tudjuk, vagy valami konkrétabb utalást teszel felé.
Köszönöm, hogy olvashattam!